
Az MTSz jelzésfestési pályázatában vállaltakkal végeztünk! A kék sáv és a vele fonódó jelzések, valamint az útelágazók megújultak a volt Petőcz-aknai úttól (kék és piros sávok elágazójától) Jakab-hegy, Remeterét, Árpádtető, Kövestető útvonalon. Az utolsó napok kicsit sűrűre sikeredtek, de páran nagyon akartuk a sikert, így az meg is lett! Az egyesület tagjai közül nyolcan vettek részt a festésekben, valamint volt, aki autós szállítást vállalt mivel egészségi állapota nem tette lehetővé a terepi munkát! Az utolsó napokban még ketten jelentkeztek festési munkára, de az Ő részvételüket az időjárási körülmények megakadályozták. Volt egy vállalásom is az STB túravezető tanfolyamon. A képzésen résztvevő tanulóknak kellett festési gyakorlati oktatáson részt venni. Heten voltak nálunk gyakorlaton és megtapasztalták, hogy a jelzésfestés mennyire összetett feladat és a munkafázisokban bizony van keményebb munka is! Bár számukra ez a gyakorlat kötelező volt, itt is köszönöm nekik az egyesület nevében a munkájukat! Köszönöm az egyesületi tagoknak is a segítséget.
Egy kis statisztika: összes óraszámunk a pályázati festéseknél 335 óra volt, legtöbbször a kánikulai melegben! Ennek több mint kétharmadát (243 óra) két ember végezte! A másik egyharmadon felesben osztoztak az egyesületi tagok és a túravezető képzés résztvevői! Számomra ez már kicsit több mint elgondolkodtató a jövőre nézve…
Folytatódtak a munkák a kulcsosházunknál is. Udvari tereprendezés, egyéb belső és külső munkákat végeztek a túratársak…
Hajniék kedden most a Hosszúhetény – Kövestető – Volt Hársas kh. – Petőfi-akna – Hárs telep – Hosszúhetény útvonalat járták be. Túrájukon megtettek 15,37 km-t és hozzá 367 m szintemelkedést.
Vass Tibi szombaton a Mecsek kapu 14 teljesítménytúrát teljesítette. Útvonala a következő volt. Kardos úti kh. - Mecsek Kapu - Lenkei pihenő - Tubes - Büdös-kúti kh. - Remeterét - Kardos úti kh. A túra távja 15,1 km, szintemelkedése 473 m volt.
Tibiék vasárnap délután zselici kilátós programot terveztek, Andival. Elutaztak Nyugotszenterzsébetre, ahol az egyik elhíresült „kilátó” van az országban… Érdekessége, hogy mivel a pályázati lehetőség csak kilátóra volt ezért „kettő az egyben” megoldották a régóta tervezett fedett buszmegálló kérdését is… Második látogatásuk Somogyhárságyra vezetett, ahol pünkösdkor Paraszt Olimpiát tartottak. Itt a kilátó legfelső szintje le volt zárva balesetveszély miatt. Utána átutaztak a Zselici Csillagparkhoz ahonnan nem csak a zselici lankákat lehetett látni. A Mecsekből is látszott a Misina vonulat és a Zengő is. Haza úton a Ropolyi-horgásztavaknál nézelődtek. A szépen rendben tartott parkban az egész éves aszályos idő miatt sajnos a Berki-patak táplálta tavakban nincs víz… Szomorú, amikor stégeket lát az ember víz nélkül… Szép délutánt hoztak össze, gratula!
Szeptember első szombatjára volt meghirdetve Gida Tibor vezetésével az „Ormánsági tavak mentén” nevű nyílttúra. A gyülekezőnél 22 fő jelent meg. Az útvonal a következő volt. Kémes – Pécsi-víz – Fekete-víz – Cún – Ős-Dráva látogatóközpont – Kémes volt. Mivel még maradt idő a busz indulásáig öten „leugrottak” a Dráva partra, majd a madár megfigyelő állomásoknál vissza a Szaporca Kémes útvonalon. Egy pohár sörre is volt még idejük a buszig… A hosszabb túra 22,78 km volt.