Az idei egy hetes túránkat 2018/2019-ben egyszer már bejártuk. Azonban volt néhány helyszín, ahova szívesen visszatértünk volna, így az idei évre újfent ezt a túrát szervezte meg atiKA nekünk és azoknak, akik újnak számítottak Erdély varázslatos vidékén. A pandémia miatt váratott magára Erdély ezen vidékének meglátogatása.
Buszunk a megszokott jármű volt: Kárász Község Önkormányzatának Olasz Robi által vezetett autóbusza. Augusztus 13-án 18-an indultunk neki az útnak, 4 felszállási helyszínről. A Pécs táblát még el sem hagyva előkerült Ujságh Zsolti táskájából az Andrasek család citromlikőr ajándéka. Ennek megbontásával megnyitottuk túraélményekben igen gazdag egy hetes utazásunkat.
Végtelennek tűnő utunk egy hosszabb megállással egybekötve a Vörös-szakadékhoz vezetett először. A szakadék megjelenése egészen rendhagyó, Erdély izgalmas látnivalója már az autópályáról is, amely nem véletlenül kapta a Grand Canyon becenevet. Élénkvörös színe már messziről, szabad szemmel is könnyen felfedezhető. A szakadékot a talajerózió formálta. Szászsebes városától 3 kilométerre, a Székásmenti-dombság nyugati szélén található. A 800 méter széles, 80-100 méter magas szakadék egy 10 hektáros területen fekszik, 300–425 méteres tengerszint feletti magasságban. A területet 1950-ben természetvédelmi területté nyilvánították. Nagy meglepetésünkre csak úgy, mint 4 évvel ezelőtt újra francia fiatalok csapatával találkoztunk, akik geo rallyn éppen velünk egyidőben voltak jelen. A rövid túra morzsalékos, meredek szakaszokkal előre jelezte a heti túraprogramot. Vacsoraidőben értünk Torockóra. Az Ági panzióban, illetve a malom melletti háznál elfoglaltuk szállásunkat. Nagy vigadalomba csöppentünk bele, ugyanis a településen éppen ezen a hétvégén zajlott a „Kétszer felkelő nap” fesztivál. Ettől még nagyobb volt a sürgés-forgás.
Első komolyabb túránk a Remetei-sziklaszorosba vezetett. A szoros a Torockói-hegység legvadregényesebb tájegysége. A Maros völgyében fekvő Gyulafehérvár és Nagyenyed közötti Tövis településnél a 750C útra letérve lehet bejutni ebbe az igen vadregényes völgybe. A Valea Manastirii kolostornál parkolt le buszunk és egy himbálózó függőhídon átkelve, majd három kilométeres műút vezetett be minket a csodálatos látványt nyújtó, egy „kis” vizes kalandot kínáló szorosba. A vízkedvelők inkább a vízben járva, míg mások a láncokba, sodronyokba kapaszkodva haladtak felfelé a szurdokon, majd étkezés és cipőváltás után felkapaszkodtunk a szurdok oldalába, ahol is közepesen technikás sziklamászás után (alattunk a 150-200 méteres mélység) tértünk vissza indulásunk helyszínére. Az újaknak és a félősebbeknek jól jött a túratársak segítsége! Közben Ujságh Zsolti „áldott állapotba” került egy pap által, melyet nagyon jól viselt, ám ez az állapot hamar elmúlott. Másnap jelentős izomlázra számítottunk, mert a sok kapaszkodás igénybe vette izomrendszerünket. De ezért a csodálatos látványért és élményért megérte a fájdalom. Vacsora után atiKA a másnapi túrakínálatot ajánlgatta. Rendhagyó módon több lehetőség is kínálkozott. Mindenki alhatott rá egyet, melyik túrán vagy túrákon vesz részt. Ki nem hagytuk volna az első estén a Forrásban való koccintást. Mert ugye Jó Balogh Urat meglátogatni kihagyhatatlan, ha Torockóra érkezünk. Így is esett ez most is. Nagy örömmel és régi barátjaként üdvözölte atiKÁt.
Igyekeztünk korán nyugovóra térni, mert a második túranap igen korán kezdődött. Vass Tibi vezetésével a napfelkelte-leső csapat már hajnali 4 órakor indult fel a Székelykőre. 6.22-kor gyönyörittasan köszöntöttük a napot, ám sokáig nem időztünk, mert várt még ránk program a nap folyamán. Reggelire már vissza is értünk a panzióba. A nap folytatásaként 10 órakor két irányba indultunk, mégis háromfelé oszlott a csapat. A nappali Székelykő látogatók, és az Ordasra kívánkozók mellett a lányok „piknikező” csapata a szélrózsa irányába lepte el a környéket. Egyedül Feik Tomi maradt a panzióban pihenni egyet. Ahonnan csak tudtunk, örömmel integettünk egymásnak. A külön töltött napot a „Gondűző” árnyékos teraszán (konkrétan az utcán) találkozva ünnepeltük meg, ahol az itt nyaraló Valkai család is tiszteletét tette! Estére alaposan elfáradtunk, ám a Székelykőt először megmászók még üdvrivalgások közepette átvehették okleveleiket Jó Balogh Urunktól a Forrásban.
Reggel fájós szívvel búcsúztunk el Torockótól és a kedves ismerős arcoktól. A Sipote-vízesés és a Rozsda-árok érintésével vettük utunkat Boga völgyébe a Boga Panzió felé. A Rozsda-árok a Bihar-hegységben, 1400 méter magasan a Ţapu és a La Morminți csúcsok között található. A hatalmas vízmosás nevét a kőzetének jellegzetes, vöröses színéről kapta. Az erózió alakította ki és ez a mai napig tart. Az Erdélyi-középhegység Natúrpark területének része, a Száraz-patak vízgyűjtőjéhez tartozik. A túrák közben megalakult a botanikus szekció, vagy más néven zöldségesek csapata. Néhányan ugyanis a növényvilág szépségeivel éppen csak picivel többet foglalkoztunk, mint a tájjal és a természeti képződményekkel. Tehát, ami ehető volt az ettük és a virágzó és nem virágzó növényeket próbáltuk beazonosítani. Így laktunk jól áfonyával, málnával, szamócával, ribizlivel stb…
A szervező megjegyzése: Van egy varázslatos terület az Erdélyi-szigethegységben, ahol a Teremtő egészen különleges természeti világot alkotott. Talán valami gyermeki jókedv szállhatta meg, amikor a földkéreg lemezeit megmozgatva év tízmilliókon keresztül megrajzolta a vén Európa egyik legcsodásabb és legértékesebb karsztvilágát, amit az emberek Pádis-fennsíknak neveztek el. A Bihar-hegység eme aránylag kis területű zárt medencéjében a karsztjelenségek szinte valamennyi változata összezsúfolódott: sziklaszorosok, víznyelők, barlangok, búvópatakok, források, dolinák, gazdag növény- és állatvilággal párosulva. Ez a Pádis karsztvidéke, ami különleges természeti jelenségeit annak köszönheti, hogy a hegyoldalakkal körbevett 8 kisebb zárt medence felszínén a víznek nincs lefolyási lehetősége, így a föld alatt, a sziklákba vájt járatokban közlekedik. Ahol pedig felszínre kerül, varázslatos természeti tüneményekkel ejti ámulatba a turistát (Galbina-kitörés). Ez a vidék ragadta magával Czárán Gyulát is, aki először tárta fel és tette úttörő munkájával a turisták közkincsévé a vidéket. Az ő nyomdokát követve az elmúlt évtizedekben egyre többen kezdik újra felfedezni a Pádist. Szép időben csodás helyeken jártunk!
Bogára érkezve reménykedve vártuk, hogy régi barátunk, Szatmári Péter személye fog köszönteni a panzióhoz érkezve. Egy ideje nem adott hírt magáról, így nagyon nagy örömmel vettük tudomásul, hogy ő már hozzá tartozik az összképhez a piros melegítőjében. A szobáink elfoglalását követően hamar visszaszálltunk a buszba és elindultunk a Kis Padisról a Boga-kőre (1436 m), Czárán kilátó felfedezésére. Érdemes Czárán Gyuláról olvasni, nem véletlenül viseli nevét az MTSz kitüntetései közül a munkáért járó! Kicsit szötymörgött az eső, de kedvünk nem szeghette és a kilátást sem zavarta. Útközben atiKÁt bíborossá és Zsoltit pópává változtatta eső elleni viseletük, derűs pillanatokat szerezvén mindenkinek.
Másnap elindultunk a Padisi karsztvidék felé. A Glavoj-rétről indulva a Csodavárat peremén felülről, több kilátópont érintésével csodálhattuk meg. Innen kapaszkodtunk fel először a Porcika-zsombolyhoz, majd a hatalmas hegyi juharok között a Galbina-szirtre (1243 m), ahol sütkéreztünk egyet, remek kilátással a Bihari-karszt szépségeire és előző napi túránk helyszínére, a Rozsda-árokra. Innen a sárga jelzést követve jutottunk el az Eszkimó-jégbarlanghoz, ami a Pádis-hegység egyik leghíresebb ürege, melyet néhányan külön akcióban néztünk meg. Az üregben minden évben két hatalmas jégtömb keletkezik, amit Czárán Gyula az eszkimónak és a feleségének nevezett el. A dolog pikantériája az, hogy az eszkimó minden évben kénytelen új feleséget választani magának, tudniillik a nyári hónapokban a barlang belsejében lévő nyíláson keresztül besüt a nap, és az eszkimó melletti kisebb jégtömböt, a feleséget minden évben következetesen elolvasztja. A sárga jelzést követbe visszatértünk a Glavoj-rétre, ahol egyesült a csapatunk és ettünk egy kóstolót a sok fajta helyi étekből.
A következő napi túránk is a Glavojról indulva vezetett a Csodavár dolinái, barlangja felé. Egy csodálatosan sűrű erdőn keresztül haladva, ahogy a sodronyköteleken, láncokon akrobatikázunk lefelé, egyszer csak elénk tárult a Csodavár kapujának hatalmas szája. A távolból még viszonylag emberi méretűnek tűnik, de ahogy közeledünk, úgy lesz egyre monumentálisabb. A barlangászok leereszkedtek, míg a dolina mászók megkerülték a szirtet. Egy mesevilág tárult elénk odalent. A patakkal együtt haladtunk szikláról sziklára ugorva, néha akár Gólemnek is gondolva magunkat. A barlangászok felszínre érkezését követően, egy jelentős emelkedő után újra egyesült a csapat. Ezután a Hamlet-barlang volt a cél, amely a Medve-völgy széles patakját vezeti a mészkőtömb belsejébe. A patak egy lépcsős vízeséssel lép a barlangba, de itt még egy kerülő járatot használva száraz lábbal beljebb kerülhetünk egy darabon. Az utunkat nemsokára mély szakadék állja el. Újabb csoda látványát begyűjtve a Ponor-rétre indultunk, megnéztük a Ponor-patak kifolyását. Kellemeset hűsültünk. Ez a nap hosszúnak tűnt ugyan, ám kilométerben mégsem volt az. Szerencsére visszatérve a Glavojra néhány jópofa sör mellett erőt gyűjthettünk. Erre ugyan csak a Három királyok-vízesés felkeresésére indulóknak volt szükségük. Ők hamarabb kiszálltak a buszból és vacsora előtt tettek még egy túrát.
Vacsoránk elfogyasztás után jóízűeket beszélgettünk. Árpi, Tonyó és Tibi (Puding) borait kortyolgatva át tudtuk beszélni a nap eseményeit, élményeit és a következő napi célokat. Képeket cserélgettünk és örömködünk a nagyon vagy kevésbé jól sikerült fotók láttán.
A hazaindulás reggelén a nyüzsgés helyett inkább csend uralkodott felettünk. Kissé fáradt, szomorkás csend. A hazaindulás csendje. Mert mi maradtuk volna még. Hiszen oly sok látnivaló vár még felfedezésre, oly sok szépséggel tudnánk még betelni, de mostanra ennyi jutott. Nagyon hálásak vagyunk érte! Készült csoportkép Péter bácsival, reméljük, még évekig találkozhatunk vele!
A szervező megjegyzése: az elmondások alapján mindenki jól érezte magát. Pedig szinte minden nap sokat ”lépcsőztünk” a meredek sziklás oldalakon. Örülök, hogy ennyien elkísértek erre a túrázós hétre. Szerintem a szervezők egyik vágya, hogy az általuk megismert szépségeket újra láthassák, és ha ehhez hozzá jön, hogy ezeket a természeti szépségeket másoknak, újaknak is meg lehet mutatni, akkor lesz teljes az öröm! Készülnek nyomtatásban az oklevelek a nehezebb szakaszokra (Remete-sziklaszoros, Székelykő éjjel, Csodavár dolinái és barlangja)! Megvannak az itthon felejtett kitűzők is! Mert ugye „Megyen a hegyen a turista…” A képek egyéni válogatási elvet tükröznek, a több száz képet több részletben érdemes megnézni!
A hetes túra összefoglalóját Both Viki alkotta meg!
Baumann Józsi beszámolója a héten végzett erdei munkáiról.
2023. augusztus. 20. vasárnap. A Tripammer fánál emlékoszlop tisztítása, környezetének rendezése. Az Andor-forrás fényképezése és a meder tisztítása, Zsolnay-kút tisztítása, Bokor-forrás tisztítása. A Lapisi kereszt olvasóját és a többi keresztény olvasó matricáit cserélni szükséges. A vastartók festése is szükséges és fontos lenne.
2023. augusztus. 25. péntek. Ordas tanya ellenőrzése, kint 28 fok van a szobában 24 fok. Golubics István kerületvezető erdész és barátunk kérésünkre éppen a ház körül kaszálja a nagy füvet, mivel a védett virágok mind elvirágoztak. Ágak összegyűjtése a kaszálásra váró területen. Nagy a meleg és szárazság. Sok a hangya, irtani kell a ház körül, mert nagy kárt tesznek az öreg gerendaházban. Kaszálás utáni rendrakás a kis tisztáson. Petőcpuszta kápolna ellenőrzése, ahol minden rendben van.
2023. augusztus. 26. szombat. Reggeli séta a Balokány ligetben és a „Pécsi villamos” elhelyezésének terepmunkáinak és a liget fényképezése.
Hajniék ismét a Mecsekben! A Mecseknádasd – Réka-völgy – Püspökszentlászló – Zobákpuszta am útvonalon túráztak kedden. A 17,5 km-hez volt 366 m szintemelkedésük.
A „Nyugger csapat” egy hét nyaralás után folytatja túráit az egészség megőrzéséért. Próbáltunk elbújni a meleg elől, ezért a zobákpusztai pecsételés és nyalóka feltöltés után a Takanyó-völgy felé vettük az irányt. A völgy végében megnéztük a Takanyó-forrást, ami jelentős mennyiségben (15 l/perc fölött) adja a finom forrásvizet, persze egy kis takarítás után! A forrás alatti sziklaalakzatok változatossága megér pár perc nézelődést! Ezután irány a Kiskaszáló. Az emelkedőn fiatal róka gombák mutatták magukat és kerültek a szatyorba… Pusztabányán most nem az új Betyár-pihenőnél tartottunk rövid pihit, hanem a fák árnyékában az erdészházzal szemben lévő padoknál. Rövid hűsölésünk után a Ferenc kápolnához mentünk, de közben az „Üvegesek útja” tábláján lévő dobozban feltöltöttük a nyalókás üveget. Majd a Hettyey-forrásnál tartottunk egy szendvicselős pihenőt. Ez a forrás is kellemes hűs vizet adott a kifolyócsövön. Innentől már vegyes volt a kép, mivel utunk során legtöbbet már a napon töltöttünk. Szokásos szelfi az óriás barátunknál, majd Hosszúhetényben betértünk az újranyitott kis vendéglátó egységbe, aminek mostani neve „Tuti falatozó”. Megvoltunk elégedve az újabb túralezáró hellyel… Ezen a túrán a 11,4 km-hez volt 200 m szintemelkedésünk.
Szombati túrájukon a hölgyek a Vár-völgy - Z-sáv – Sín-gödör – Kisújbánya – Óbánya útvonalat járták. Ezen a túrájukon teljesítettek 16,2 km-t és 403 m szintemelkedést.
